“Ami fontos, azt csöndesen ébren kell tartani magunkban napról napra; egy pillanatra sem szabad elengedni. Egy napon valóság lesz.” (Popper Péter)
Készítette: Palotay Enikő
Sok áldozatot kell most hozniuk a Kosoknak és ez most az anyagiakon is látszik. Lehet, hogy egy közeli rokon betegsége miatt kell,
terveiket újra gondolniuk. Ezzel kapcsolatos lehet a közel jövőben egy utazás is. A munkájukban is kissé nehezülnek a dolgok, de ez még elönyőkkel is járhat majd, mert ha ennek a kihívásnak megfelelnek az mindenképp jó pont.
Nagyon mély időszakot élnek meg most a Bikák. Sokat foglalkoznak a jövőjükkel és igazából nem találják a stabilitásuk az életükben, mert mindaz ami fontos volt az elmúlt időszakban, az most már nem olyan lényeges. Szerencsére igaz barátok veszik körül most önöket, érdemes pár napra kimozdulni a megszokott környezetükből.
A születésnap fontos nap, mert ilyenkor a csillagok is minket ünnepelnek. Az Ikrek életében nagy változásokat hoznak az elmúlt hetek, a személyiségük formálódik ezáltal, de megélni nem könnyű, mert felerősödnek a félelmek. De ha ezen az időszakon túl vannak, jutalmul kapnak valamit a vágyaik beteljesedéséhez. Nehezen tűrik most a korlátokat, de ez most a munkájukra fokozottan érvényes.
A hétvége felé egy kisebb utazáson vesznek majd részt.
Jó időszak ez most a Rákok életében is, minden vágyukat a kapcsolataikban találnak meg. az egyedüli dolog amire még figyelniük kell az egyensúly, mert egyszer hajlamosak sötéten látni a dolgokat és feladni, máskor meg bizakodóak és nem látnak meg dolgokat amik fontosak. A munkájuk is érzelmileg telített, jól használják a megérzéseiket ahhoz, hogy megtalálják a helyes megoldást. Ez a hét is utazást hoz a számukra, de ez a nyár erről fog szólni.
Az Oroszlánok is nagyon mélyen kutatják, hogyan is tudnák a céljaikat elérni. az élet most olyan eszközök használatára készteti e jegy szülötteit amit eddig nem nagyon használtak. Meg kell engedniük, hogy az intuíciójuk vezesse most önöket. Anyagilag is változásra kell számítaniuk, mert egy nagyobb összeget kell kiadniuk a héten egy tervük valóra váltásához.
Alapvetően most jól érzik magukat a Szüzek, mert most picit alább hagynak majd aggodalmaik és arra koncentrálnak ami jó az életükben. a múltból visszatér most hozzájuk valaki, de ez most egy csöppet sem lesz aggasztó inkább örömteli. Figyeljenek oda a munkájukra, mert valami változás kezdődik a héten. Lehet valaki felmond aki fontos önöknek?
A Mérlegek most jól érzik magukat a bőrükben, belső optimizmusuk most nem látszat, valóban úgy érzik irányítják a dolgaikat. Hamarosan utaznak is, és egyre több lesz a szabadidejük.
A munkájukban ugyan elkezdődik egy változás, de ez most nem aggasztja úgy önöket mint ahogy máskor szokták. Egy régi barát térhet vissza az életükbe, ami talán több is lesz mint barátság.
Nehezen találnak békére most a Skorpiók, állandóan a jövőre gondolnak és aggodalmaskodnak. Mindent tökéletesnek szeretnének, de ez a törekvésük teljes káoszt eredményez. A munkájukban is nehezítésre kell számítaniuk méghozzá egy férfi által. Anyagilag viszont a fellendülés időszaka következik, mert egy nagyobb összeg jön most a Skorpiókhoz.
Nagyon mélyen élik meg a dolgaikat most a Nyilasok. Az értelmet felülírta az érzelem. Maguk is megvannak lepődve rajta mennyire nem tudják irányítani a vágyaikat.
De nem kell mindig mindent uralni, hagyják, hogy az élet egy pici betekintést adjon a titkaikba. Vigyázzanak rá, hogy nagy szenvedélyükbe ne bántsanak meg másokat.
Mindig nehéz egy új korszak küszöbén. Eddig a Bakok a családi dolgaik rendbetételén ügyködtek, de az elkövetkező hetekben a felfényesedés ideje jön el.
Előtérbe kerülnek vágyaik és végre kezükbe vehetik életük irányítását, hogy mindaz ami eddig akadályozta őket, most legyőzzék. Csak az tudja milyen fényben élni, aki ismeri a sötétet és hát a Bakok ebben otthon vannak. Egy férfi rokonuk által jöhet pénz hozzájuk, méghozzá váratlanul, mert erre nem gondoltak volna.
A Vízöntőknek váratlan fordulatokkal teli hetük lesz. Hirtelen, indulnak be dolgaik, és ez a munkájukra is hatással lesz. egy férfi okozz némi problémát a munkájukba, de ez ha megfontoltak lesznek a Vízöntők és kivárják a dolgok végét jól fejeződik be. Pénz jön egy társulásból, de az homályos, hogy miért, honnan. A külföld is fontos lesz, mert egy fontos dolog tolódik, egy külföldi miatt.
A Halaknak az emberi kapcsolataik kerülnek előtérbe és ebbe a párkapcsolatuk is beletartozik. Olykor el kell engedniük az elvárásaikat másokkal szemben, de az is jó megoldás lehet ha nyitnak mások felé, mert így új embereket ismerhetnek meg. túl sokat adnak minden kapcsolatukba még a barátiba is, így egy idő múlva úgy érzik, csak kihasználják önöket. A megoldás az elengedés. anyagilag viszont kedvező időszak ez, mert egy nagyobb összeg jön önökhöz.
Készítette: Palotay Enikő