Készítette: Palotay Enikő
A Kosok utazni fognak a héten, ennek több oka is lehet. Egyrészről egy kis pihenés is lehet a cél, de az is lehet, hogy segíteniük kell, egy közeli hozzátartozójuknak.
A héten vigyázzanak, hogy ne keveredjenek vitába senkivel, mert most hajlamosak úgy gondolni, hogy az igazság a Kosok oldalán van.
A Bikáknak egy régi tervük és vágyuk válik most valóra. Anyagilag is a fellendülés időszaka jön el a számukra. Igaz, most leginkább az foglalkoztatja e jegy szülötteit, hogyan tudnák stabilizálni dolgaikat, hogy a hosszú távú terveik is bejöjjenek. Sokat kell most dolgozniuk, de még az is lehet, hogy tanulni kezdenek.
Férfival és költözéssel kapcsolatos dolog is a héten zajlik.
Most az Ikrekben is erős a késztetés, hogy megszépítsék mindazt ami eddig nehézséget okozott. Vannak helyzetek, amikor a legjobb ha elengedünk mindent
és mindenkit és hagyjuk, hogy a sors dolgozzon helyettünk. Változó hangulatát, próbálják a sportban levezetni. Hamarosan ingatlannal kapcsolatos esemény zajlik náluk, lehet költözni fognak?
Minden a kapcsolatokról szól most a Rákok életében. A munkahelyükön, most sok függ az önök tisztánlátásán és azon, mennyire hoznak áldozatot másokért.
De ez érvényes most a párkapcsolatukra is, teljes egészében új szemszögből kell megvizsgálniuk a kapcsolatukat, hogy az igazi értékek felszínre kerülhessenek.
Most nem a türelmen hanem az egyensúlyon van a hangsúly,hozzák létre és maradjanak középpontban, mert amúgy egy idő múlva elfáradnak.
Nehezen viselik a kötöttséget most még az Oroszlánok, túl sok helyen kell megfelelniük és áldozatot hozniuk. Szerencsére az égiek valahogy mindig
nyújtják a következő lépést, így szinte észrevétlenül csöppenek bele egy új helyzetbe. Régóta tisztázatlan ügyek is végre rendbe jönnek most az Oroszlánok életében. De az anyagi nehézség is felüti a fejét, ami egy idősebb hölgy miatt jön létre.
A Szüzek most igazi központi szerepet játszanak mások életében, és próbálnak mindenkinek segíteni. A családjukon belül váratlan változásokra kell számítaniuk, de ez végül kedvező fordulatot hoz el a számukra. A héten egy ingatlannal kapcsolatos ügyben is fontosak lesznek.
A Mérlegeknek is olyan eseményeket hoz el ez a hét, amik azt szolgálják, hogy jobban tudják azt az életterületet uralni, ami a legtöbb gondot jelenti.
Nagyon vágynak valamire, de kissé ködös, hogy ez számukra elérhető-e. Várjanak amíg tisztábban látnak a konkrét tettekkel. Fiatalabb nő rokonuk miatt is aggódnak kissé, és néha türelmetlenül magyarázhatnak másoknak mi is a helyes út. De ne feledjék, mindenkinek magának kell járnia az útját.
A héten is tartogat izgalmakat a sors a Skorpióknak. Sok lesz a feladat a héten ami alól nehezen tudnak szabadulni, úgy érzik ha kettészakadnának az
kevés lenne. A munkájukban is a héten csúcsosodik ki egy ügynek a bonyolítása, amiben több ember is érintett, így még itt is meg kell felelniük.
Anyagilag az aratásé lesz ez a hét e jegy szülötteinek. Végre tisztázódik egy félre értés, így lelebbenhet egy titokról a fátyol.
Mélyen élik meg most a dolgaikat a Nyilasok és ugyan szeretnék ha bizonyos érzéseket tudnának lazán kezelni, mégis a legmélyére mennek mindennek.
Aminek persze bűntudat lesz a vége. Ezt úgy kell érteni, hogy most nagyon szenvedélyesek és foróganak belül az indulataik ha úgy érzik háttérbe vannak
szorítva. Legyenek elnézőbbek önmagukkal és társaikkal ezzel és sok nevetéssel máris szebb lesz a világ is.
Igazán esemény dús hétre számíthatnak most a Bakok. A héten készüljenek fel a váratlan fordulatokra, még talán nem sejtik, de pont beteljesülőben van
egy vágyuk, ami a szabadságot és az emelkedést hozza el számukra. Egy közeli férfi rokon által is gazdagodhatnak a hétvége felé, mert mintha a sors
vissza adana valamit az elmúlt hónap áldozatáért. A munkájukban is változásra kell számítaniuk, egyelőre úgy tűnik mintha káosz lenne körülöttük,
de hamarosan kiderül, hogy tulajdonképp ez a jó előhírnöke. Szóval csak simuljanak bele a kedvező szélirányba.
Végre engedi a Szaturnusz is a Vízöntőknek, hogy konkrét anyagiakban is jöjjön az emelkedés. Minden társulás amit az elmúlt hetekben kötöttek, most az
előnyükre válik. Egy külföldi utazásról is a héten értesülnek, és ez tengerentúli lesz, de a külföld más szerepet is kap az életükbe. Egy régi helyzet tér vissza most hozzájuk, olyan mintha most kezdődne a tavasz a számukra. Lendületesen haladnának előre, de azért jobb ha az egészségükre jobban oda
figyelnek.
Kicsit összesűrűsödnek a teendők most a Halak körül. Vannak események amik érzelmileg nagyon megérinti most e jegy szülötteit és hiába tudják, hogy
tovább kéne lendülniük, azért ez most nem könnyű. Ez egy férfi rokonukkal is kapcsolatos lehet, de fontos, hogy ne akarjanak most másokat megváltoztatni.
Készítette: Palotay Enikő