Want create site? Find Free WordPress Themes and plugins.

“Minden kapcsolatunk az önmagunkhoz való viszonyunk tükre.” (Deepak Chopra)
“Hiába hiszed, hogy jogosan ítéltél el másokat, azok az emberek bizony el fognak határolódni tőled. Soha senkit nem tett még boldoggá, ha az igaza bebizonyosodott. Az egyetlen következménye a viszály és a szembenállás, hiszen az igazad bizonygatásával valakiről mindig azt állítod, hogy téved.” (D.P)
“Az egyszerűségben természetes nagyság rejlik. Erre a tulajdonságra nem tehetsz szert akaratlagosan. A lényed sugározza magából.” (D.P)

Készítette: Palotay Enikő
kos

 

 

 
Nehéz időszak az amikor önmagunk mélységével kell szembe néznünk. Egyszer fent, egyszer lent. Ez jellemzi most a Kosok életét. Nagyon erősen foglalkoznak az anyagi dolgok alakulásával és úgy érezhetik, hogy hiányzik a siker az életükből. De el kell fogadniuk, hogy olykor úgy éljük meg a sikert, hogy közben másokat segítünk hozzá.

bika

 

 

 
Kisebb egészségügyi probléma nehezítheti most a Bikák életét, de az is lehet, hogy kimerültek az elmúlt napok eseményeitől. Most a legjobban egy utazással vagy ingatlannal kapcsolatos esemény kerül a középpontba, mert ez felkavarja a dolgokat önök körül. Szerencsére a párkapcsolatuk túl van a legnagyobb viharokon és most már újult erővel, együtt oldhatják meg a dolgaikat.

ikrek

 

 

 
Nagyon mély időszak kezdődik most az Ikrek életébe, most lehetőséget kapnak, hogy végre feloldják az érzelmi gubancokat. Fontos, hogy végre döntsék el mit is vagy kit is akarnak az életükbe, mert hamarosan érezni fogják milyen az, ha visszakapjuk amit adunk. Persze ez még jól is elsülhet. A legtöbb esemény most idősebb nőtől indul ki az Ikrek életében.

rak

 

 

 
Most az élet fényesebb oldalát tapasztalják a Rákok és igazából úgy érzik ez nekik jár. Lendületesek és optimisták, de mégis óvatosságra intik őket a csillagok. Próbálják meg kissé stabilizálni a dolgaikat, mert hamarosan olyan események bukkanhatnak fel az életükbe, amivel eddig nem akartak szembe nézni és ez leginkább férfihoz köthető most. Egy kellemes utazás is még vár a Rákokra.

oroszlan

 

 

 
Sok minden történik most az Oroszlánokkal ami a jövőjükre is hatással lesz. Fontos döntések előtt állnak most, főleg a párkapcsolatukat érinti. A héten egy titokra is fény derül és jól fontolják meg mit és mikor mondanak és kinek. Később egy nyugisabb időszakban kiderül, hogy miért is fontos ez. Hamarosan egy kellemes utazáson vehetnek részt.

szuz

 

 

 
A mélységeket járják most a Szüzek is. A párkapcsolatukban kisebb vihar lesz a héten, de szerencsére ez csak átmeneti lesz. A legnagyobb gondot egy közeli hozzátartozó állapotában lesz majd, mert ez komoly aggodalomra adhat okot. Anyagilag kedvező hétnek néznek elébe.

merleg

 

 

 
Sok kiadásuk lesz a héten a Mérlegeknek. De ez jó dolgokra és talán tervezetten történik majd. A párkapcsolatukban most felerősödhet a túlzott kritika egymással szemben, de ez egy régóta vissza térő téma talán. Akik szinglik, most nehezen élik meg az egyedüllétet, de ha ezen az időszakon túl vannak jöhet már a boldogság.

skorpio

 

 
Lendületes hetük lesz a Skorpióknak is. Az egyedüli nehézséget az anyagiak okoznak majd, mert ott kissé kuszák lesznek a dolgok, de még váratlan nagy összeg is jöhet most. Tárgyalásra kifejezetten jó időszak ez. A héten férfival kapcsolatos félelmeik erősödhetnek fel, de ez egyszerűen megoldódik ha nem akarják irányítani a dolgokat.

nyilas

 

 

 
A párkapcsolatuk foglalja le most a legjobban a Nyilasokat. Nagyon sok érzés kavarodik most fel bennük. Túl szigorúak önmagukkal szemben is, de ezt rávetítik a környezetükre is. Nehezen viselik ha nem úgy alakulnak a dolgok ahogy tervezik. Az anyagi dolgaik is kezdenek kissé kicsúszni a kezükből, de az is lehet, hogy egy váratlan számla okozz nehézséget.

bak

 

 
Káosz és rend. Ahogy Müller Péter a Ji-Kingben említi, először összekuszálódnak a dolgok mielőtt a harmónia végleg belép az életünkbe. Szerencsére már a nagy mélységen talán túl vannak a Bakok, de a héten sem unatkoznak ami az eseményeket illeti. Most a legtöbbet az emberi kapcsolataik által tanulhatnak és olykor úgy érzik nehéz uralniuk az érzelmeiket. Most férfi által éri a legtöbb szerencse önöket.

vizonto

 

 

 
A Vízöntőknek a munkában most bármi megtörténhet. A legkevésbé kedvező dolog hozza most a legnagyobb emelkedést és persze ezzel együtt a Vízöntők is emelkednek a ranglétrán. De ez majd csak később lesz, a mostani események hatására. A héten egy váratlan összeg is jöhet a családi kasszába.

halak

 

 

 
A Halakhoz most igazán áramlik a pénz, amit most arra fordítanak, hogy a környezetüket megszépítsék. Lehet felújítanak vagy lecserélik a régi dolgaikat, de mindenképp a szépítésé a főszerep az életükben. A héten egy régóta fennálló családi ügy is rendeződni látszik és ettől még jobban érzik most magukat a Halak.

Készítette: Palotay Enikő

Did you find apk for android? You can find new Free Android Games and apps.