“A hit sohasem hiszékenység, hanem energia, amelyből egy mustármagnyi hegyeket mozdíthat meg, feltéve, hogy akiben felfénylik, a szívével gondolkodik és az agyával is érez.”(Szepes Mária)
Az egyensúlyozás hete jön el megint a Kosok életében, és ez a kapcsolataikra lesz a legnagyobb hatással. Hajlamosak lesznek mást mutatni és mást gondolni, de a túlzott kritikára is másokkal szemben. Mégis most előtérbe kerülnek az érzelmi kérdések, és erősen érezni fogják milyen is a szeretet (hiánya vagy épp megléte) az életükben. Az anyagiak terén erős félelmeik lehetnek és nehezen adnak ki pénzt vagy épp költekezővé válhatnak. A munkahelyükön egy idősebb hölgy alaposan összekavarja a dolgokat.
“Az erők mindig egyensúlyt keresnek. A teher is csak okosan, helyesen elosztva hordozható, különben azt zúzza össze a visszahatás törvényénél fogva, aki magáról átgördítette másra.”(Szepes Mária)
Igazán mély időszak kezdődik el a Bikák életében, így az elkövetkező időszakban hajlamosak lesznek a belső világukra koncentrálni. Figyeljenek rá, hogy ne bántsanak meg másokat ebben az időszakban. Erős lehet most önökben a szabadságvágy, ami persze a párkapcsolatukban is felszínre hozhat problémákat. Egy közeli női rokonnal történik kedvező változás a héten, ami önökre is hatással lesz.
“Ahogyan a fa minden évben ugyanazt a gyümölcsöt hozza, és az mégis mindig új, ugyanúgy a maradandó értékű gondolatokat is állandóan újra kell alkotni.”(Albert Schweitzer)
Az Ikreknek is erős hatásokat tartogat ez a hét. Fontos lesz, hogy ne a belső indulatok vezessék a héten a lépteiket. A munkájukban is változásra kell számítaniuk, de ez a nehézség az elmúlt időszak eredménye, és ha sikeresen megoldják, a jutalom sem marad el. A hétvége felé ingatlannal vagy költözéssel kapcsolatos nehézség várható. A Karrierjük szempontjából fontos lesz a személyes érvényesülés kérdése, és nehezen viselik majd a háttérbe szorítottságot is.
“Csak akkor öregszel meg, ha már nem szárnyalsz, és hagyod, hogy a pesszimizmus és a cinizmus megdermessze a szívedet.”(Albert Schweitzer)
Hajlamos lesznek a héten a Rákok a türelmetlenségre, mindent azonnal akarnak és főleg igaz lesz ez azokra a dolgokra, amik érzelmi töltéssel rendelkeznek (pl párkapcsolat). A föld felett járnak és kissé nehezen viselik majd azokat a személyeket, akik visszaakarják rángatni a földre. Pedig most fontos a realitás. a héten lehet, hogy egy fontos vizsgán is túl lesznek és egy külföldi utazás is szerencsésen alakul majd.
“Egy világnézet csak akkor bizonyul igaznak, ha a léthez és a világhoz fűződő viszonyunkat olyanná alakítja, amely aktív erkölcs vezette, mélyebb emberekké formál bennünket.”(Albert Schweitzer)
Az Oroszlánok számára fontos időszak az Augusztus. Tartós változást kezdődik el az életükben a héten a párkapcsolatukkal kapcsolatban. Sok minden jön felszínre, amit eddig nem akartak észre venni és ez jó időszak arra is, hogy változtassanak. Bármilyen helyzet alakul is ki, törekedjenek rá, hogy a legjobbat hozzák ki belőle. Az anyagiak terén is a kezükbe kell venniük az irányítást, igaz ez most nehéz lesz, hisz kisebb utazást is hoz elkövetkező időszak.
“A gondolkodó ember szükségét érzi annak, hogy ugyanolyan tisztelettel adózzék minden rajta kívül álló életakaratnak, mint a magáénak.”(Albert Schweitzer)
Próbálnak rendet teremteni maguk körül a Szüzek, de kissé nehéz mert úgy érzik a környezetükért túl sok áldozatot kell hozniuk. Ezen a héten egy szerencsés esemény is történik a Szüzekkel, ami kapcsolódik külföldhöz és férfihez is. A munkájukban is változás várható, talán a főnökük bízza meg majd önöket több feladattal. a hétvége felé ingatlannal kapcsolatos kisebb nehézség adódhat.
Az élet igenlése az a szellemi cselekedet, amely által az ember abbahagyja azt, hogy csak úgy éljen a világban, tisztelettel kezdi saját életének szentelni magát, hogy ezzel a valódi értékére emelje azt.”(Albert Schweitzer)
Ez az időszak az élvezeteké a Mérlegek életében. A munka kissé háttérbe szorul és fontossá válik a külső megjelenés is. Anyagilag is jól alakulnak a dolgaik, ingatlan által jöhet pénz önökhöz. Mégis érdemes önmagukra odafigyelni, mert most hajlamosak a testi tüneteikkel nem foglalkozni, pedig lehet, hogy az kisebb betegséget jelez. A párkapcsolatukban is kissé nehezebb, hisz nehezen viselik a kötöttséget.
“Vannak idők, amikor a saját fényünk kialszik, és egy másik embertől kapott szikra kell, hogy újra lángra kapjon. Mindannyiunknak jó okunk van rá, hogy mélységes hálával gondoljunk azokra, akik fellobbantották bennünk a lángot.2(Albert Schweitzer9
Sok szál fut most össze a Skorpiók kezében, és szorgalommal és kitartással hosszú távra eredményez előrelépést minden területen ez számukra. Persze ilyenkor az ember kissé nehezen veszi a kritikát, pedig ha az nem önös érdeket takar, jót hozhat. Anyagilag is nagyon kedvező időszak ez, nő által jön pénz önökhöz, ámbár itt lesznek nehézségek.
“A felébredés egyetlen módja, hogy először tudatosuljon bennünk: bizonyos dolgokat automatikusan csinálunk. Észre kell vennünk az automatikus szokásmintázatainkat, amelyek a szívünkből-lelkünkből jövő válaszreakciókat helyettesítik.”(Feldmár András)
A karrierjük kerül előtérbe most a Nyilasok életében. Sok mindent kell stabilabbá tenniük az életükben ez a családi dolgaikra és a magánéletükre is igaz. A héten egy külföldi utazásról is szó lesz, ez akár munkát is jelenthet hosszútávon. Mások érdekeit is tartsák szem előtt a döntéseikben és akkor csak jót teremtenek.
“A boldogság felé nem lehet menni. A boldogság egy mellékhatás. Akkor jön el, amikor úgy dolgozom, és úgy létezem egy adott pillanatban, hogy még időm sincs másról gondolkodni.”(Feldmár András)
A Bakok életének ez egy fontos szakasza, ahol a sors azt akarja vegyék kezükbe a dolgaik irányítását, de úgy, hogy a belső egyensúlyukra oda figyelnek. Fontos lesz a hitük is, amit a lelkük legmélyén hordoznak, mert az most az anyagi helyzetükön is változtathat. Segítőt kapnak terveikhez ez idősebb férfi lesz, aki erős energiákkal irányítja a dolgokat. Ezt az időszakot a Vénuszi energiák hatják át, így nyugodtan engedjék felszínre törni az érzelmeiket.
“Aki valamit kreál, felépít, teremt, azért tudja megtenni, mert nem szégyelli magát. Aki szégyelli magát, nem mer teremteni. Hát akkor mit tehet? Rombol. Szerintem a rombolás a szégyenből ered.”(Feldmár András)
Hajlamosak most a Vízöntők magukba zárkózni, pedig szerencsés időszakot élnek meg. Anyagilag az emelkedés ideje jön el a héten, ez férfi által fog történni, lehet, hogy egy közös üzleti vállalkozás lesz gyümölcsöző az elkövetkező időszakban. A héten egy külföldi utazásról is pozitív információt kapnak, így a hónap vége még kellemesebb lesz. Erős a belső késztetésük, hogy csináljanak akkor is valamit amikor nem kell, de fogadják el a tényt minden akkor történik amikor itt az ideje.
“A vágy nagyon fura dolog. Szerintem senki nem tudja, honnan jön vagy mi az, de még az egysejtű organizmusoknak is van vágyuk. Tehát az élet valahogyan egyenlő a vággyal.”(Feldmár András)
Kedvezően alakulnak a Halak dolgai is. Most olyan belső változáson mennek keresztül, ami a stabil emelkedést hozza el az önök számára és ez leginkább a munkájukra igaz. Most a lehetetlen is lehetségessé válik, így még egy külföldi utazás is belefér az Augusztusba. Anyagilag is kedvező időszak, most visszakapják mindazt, amit eddig adtak.
“A vágyaink hierarchiába vannak szervezve. Vannak fontos vágyak, kevésbé fontosak, és egyáltalán nem fontosak. Erre a hierarchiára nagyon kell vigyázni. Ha teljesítek egy magas szintű vágyat, és elhanyagolok egy kevésbé fontosat, akkor semmi baj. Felelős vagyok, minden rendben. De ha egy fontos vágyat elhanyagolok, mert egy kevésbé fontos vágyat teljesítek, azt hanyagságnak hívják.”(Feldmár András)
Készítette: Palotay Enikő