“Minél nagyobb az akadály, annál dicsőségesebb a legyőzése.” (Moliére)
Az érzelmeké a főszerep ezen a héten a Kosok életében. Saját maguk is meglepődhetnek rajta, de a legtöbb döntésük a héten érzelmi alapon fog történni. Most nagy energiák formálják a kapcsolataikat. Ami a magánéletüket illeti, számíthatnak váratlan fordulatokra és ugyan túl kritikusak önmagukkal és másokkal is, de legyenek inkább nyitottak, mert később kiderül mi is az igazán fontos. Most fellendülőben lesznek a dolgaik, de ezt kezeljék szerényen és alázatosan.
“Így szereti a szív, ha átgyújtja a hőség,
Hibáival együtt szeretni szeretőjét.” (M)
Nehézkesen élnek meg most dolgokat a Bikák. A munkájukban hirtelen emelkedést tapasztalhatnak, de ez most extra feladatokkal is jár, és úgy érezhetik nem azt csinálják amit igazából szeretnének. Persze az is lehet, úgy érzik keveset vannak a szeretteikkel, a héten utazással kapcsolatos információt is kaphatnak, de ez most egy távolabbi út lehet. A munkahelyükön a hétvége felé férfi kollégával gondjuk támadhat.
“Az örömet a lét búval együtt kínálja.
Nem megy minden, uram, vágyunkkal egy irányba.
Kell bosszankodni is, így akarja az ég,
Enélkül a világ túl boldog lenne rég.” (M)
Igazán tüzesek lehetnek a héten az ikrek és úgy érezhetik mindig nekik van igazuk és minden úgy jó ahogy ők csinálják. A munkájukban valóban hirtelen változást tapasztalhatnak, ami most előnyös, de gondoljanak a nehezebb napokra is. Igaz, hogy az ön fény is fény, de jobb ha azt megtudjuk osztani másokkal, hisz az egyszer fent egyszer lent, itt is érvényesül. Közeli rokonuk egészségi állapota is javulásnak indul, így ez újabb ok az örömre.
“A tanult ostoba nagyobb ostoba, mint a tudatlan ostoba.”(M)
Úgy tűnhet szárnyalnak most a Rákok, de igazából most aratják le az elmúlt hónapok munkáinak gyümölcsét. Most sok minden történik velük, ami a jövőjükkel kapcsolatos, és talán érzik is hogy fontos időszak ez. Az elkövetkező időszakban egy költözés lehetősége is felmerül, de egy utazással kapcsolatosan is jó hírt kapnak, itt férfival fognak utazni. Erősen küzdenek, hogy vágyaik valóra váljanak és ha néha úgy érzik nehéz, érdemes kitartaniuk, mert most bármi lehetséges.
“Szerelme ellen a szerelmes szív sosem vét,
S szerelmes bűnre épp a szerelem a mentség.”(M)
Nehezebb időszak kezdődik el az Oroszlánok életében. Ez leginkább a munkájukról fog szólni, mert most igazán a karrierjük kerül előtérbe, itt kell hosszútávú döntéseket hozniuk. Az anyagi helyzetükben lesz egy nagyobb kiadásuk férfival kapcsolatosan, de végre női rokonuk egészségével kapcsolatos jó hírt is kapnak. Belső változáson mehetnek most keresztül, szóval ne lepődjenek meg ha néha úgy érzik világvége van.
“Minden, a ki hizeleg,
A nyomorban nem hived.
Könnyű a szó mint a szél.
Hű barátot hol lelél?” (Shakespeare)
A Szüzek most a saját igazukért küzdenek és érzik magukban ehhez, most az erőt.Kissé nehéz most még kibogózni a dolgokat és akkor tehetik önmaguknak a legtöbb jót, ha kissé elengedik a problémát. Családi dolgaikban jól alakul a héten egy fontos dolog és úgy néz ki hamarosan költözni is fognak. A szerződésekkel legyenek óvatosak, mert hivatalos dolog találhatja meg önöket.
“Az agy előírhatja a törvényt a vérnek, de a forró vérmérséklet átugorja a hideg szabályt.” (Shakespeare)
A héten még élvezhetik a Mérlegek a párkapcsolatukban bekövetkező harmóniát. De fontos események kezdődnek el a háttérben. Lehet, hogy új tanulmányba kezdenek, de az is lehet, hogy épp utazni vágynak mindkettő lehetségessé válik az elkövetkező időszakban. Fontos, hogy most kissé úgy érezhetik egyszerre kell több fronton is helytállniuk, ne legyenek maximalisták. Anyagilag ez a hét igazán kedvező lesz e jegy szülötteinek.
“Lassan: megbotlik az, aki rohan.” (Shakespeare)
Nagyon jó hetük lesz a Skorpióknak is, most az emberi kapcsolataik hozzák vissza mindazt a jót, amit eddig belefektetek. Ez most az anyagiakon is látszani fog, társulásból pénz érkezik önökhöz. A héten utazással kapcsolatos ügyeket is intézhetnek ez kötődhet idősebb női rokonukhoz is.
“A vétek oly ügyetlen, ha remeg:
Romlástól félve, magát rontja meg.”(Shakespeare)
Most lehetőséget kapnak a Nyilasok, hogy mindazt rendbe hozzák amit az elmúlt időszakban elszúrtak. Ez a megújulás időszaka, és igaz, hogy erős bennük a szabadságvágy, de ezt ne arra használják, hogy elmeneküljenek a felelősség elől. Az élet azért hoz minket csak bizonyos helyzetekbe, hogy a legtöbb jót hozzuk ki magunkból. Ilyen időszak ez most a Nyilasok életébe. “Akkor vagyunk jók, amikor nem tudjuk, hogy azok vagyunk”.
“A nagyravágyónak egész lénye csupán egy álom árnyéka.”(Shakespeare)
A beteljesülés időszaka ez most a Bakok életében, lehet ettől tudat-alatt kissé feszültek. Mert ha valami beteljesül, új dolog kezdődik és a stabilitásra törekvő Bakok nehezen viselik a váratlan dolgokat. Pedig ez most ilyen időszak, váratlan helyzetek, amik ugyan előhozzák a félelmeiket mégis jó irányba mozdítja az életüket. Szóval csak bátran az új és váratlan felé.
“A bolond bölcsnek tartja magát; de a bölcs tudja magáról, hogy bolond.”(Shakespeare)
A stabilitás és megújulás időszaka ez most a Vízöntők számára. Most mindazt ami eddig nehéz volt új lendületet kap, és lehetőségük lesz hogy szépítsék javítsák. Most azok lesznek belül mint kívül is, idealisták aki másokat is képesek lelkesíteni a terveikért. A hét vége felé utazással kapcsolatos jó hírt kapnak, vagy tengeren túlról jön önökhöz valaki vagy önök utazhatnak később.
“Csudálatos, hogy gyakran az őrültség eltalálja, mit az értelem s józan ész nem bírna oly szerencsésen megoldani.”(Shakespeare)
Sok minden történik most egyszerre a Halak életében és nehezen látják át mi is az igazság. néha érzelmi alapon döntenek, néha a realitásokat nézik, de a legjobban attól félnek, hogy elvesztenek valamit ami fontos. Lazuljanak el, és próbálják úgy felfogni a dolgokat, hogy mi lesz fontos mondjuk 10 év múlva, így könnyebb a döntés. Tanulmányaikban léphetnek most előre ami sikeres vizsgát is jelenthet.
“A koldus is gazdag, ha vágya nincsen,
De koldusabb a templom egerénél
A gazdag, aki reszket, hogy szegény lesz.” (Shakespeare)
Készítette: Palotay Enikő