“Ha egy ember dramatizál, dramatizálása mögött rendszerint feldolgozatlan, traumatikus események állnak, amelyek régebbről erednek, mint a tulajdonképpeni indíték.”
“Minél többet követelünk meg önmagunktól, vagy minél többet követel tőlünk mindenkori feladatunk, annál inkább a meditáció erőforrására vagyunk utalva, a szellem és lélek mindig megújuló összebékülésére. És minél nagyobb igényeket támaszt velünk szemben egy feladat, s hol felizgat és magasba emel, hol kifáraszt és leteper, annál könnyebben megeshet, hogy elhanyagoljuk ezt a forrást. Mint ahogyan hajlamosak vagyunk testünket és testünk ápolását elhanyagolni, ha belemerülünk valami szellemi munkába.” (Kurt Tepperwein)
Próbálnak a héten a Kosok nem megakadni kis dolgokon, de nehezen megy a kommunikáció a környezetükkel. A héten sok csalódás érheti önöket olyan személyektől, akik közel állnak önökhöz. Mégse vonjanak le rossz következtetést, mert igazából mindenki önmagunkat tükrözi vissza, még ha olykor torzan is. Magukba keressék az okot és így javíthatnak az esemény sorok kimenetelén.
“Felismerem, hogy felelős vagyok azért, hogy hogyan látom a történetemet. Hogy teljesen más érzékelések jönnek létre bennem, ha beállítom a fókuszt. Minden sejtemmel érzem, hogy mindent megkaptam, amit lehetett, mert mindenki azt adta nekem, amit tudott.”
A munkájukban kapnak új lehetőséget most a Bikák, itt valaki felkarolja önöket. De ne bízzanak vakon a segítőbe, mert később ennek ára lehet. Ezt talán a párjuk is látja és erre próbálja is önöket rávezetni, ami kisebb vitákhoz vezethet a párkapcsolatukban. A szingli Bikák életébe, most hirtelen beléphet valaki, aki alaposan felforgatja a dolgokat önök körül.
“A szívem természetéből adódóan nyitott és együttérző. Mivel azonban félek a fájdalmas érzésektől és helyzetektől, korlátokat állítok, hogy megvédjem magam.”
A változások időszaka ez most az Ikrek életében. A munkájukban nagy viharok és hirtelen változásokra kell most számítaniuk. De ez rövidesen azt eredményezi, hogy amit eddig nem tudtak elengedni azt most könnyedén megfogják tudni tenni. Igazi nagy emelkedés lehetősége ez most a számukra, és ez az emberi kapcsolataikban és az anyagi világban is a bőséget hozza el.
“Mások hálája nem attól függ, hogy ön mennyit ad nekik, egyedül a magatartásuk függvénye, tehát az ő dolguk. Ezért nem szabad hálát követelnünk vagy kikényszerítenünk, inkább nekünk magunknak kell hálásnak lennünk – a látszólag hálátlan embereknek is, akik körülvesznek minket. Sőt, leginkább nekik kell hálát mutatnunk, számukra kell példaképpé válnunk.”
Kissé tüzesebbek a héten a Rákok a megszokottnál. Tudják kinek mit kell tennie és ezt néha nem a megfelelő formában közlik a környezetükkel. De igazából felfelé lendülnek a dolgaik, az elmúlt hetek munkái az elkövetkező időszakban alaposan megtérül. Ez a hét új, hirtelen születő kapcsolatokat is hoz e jegy szülötteinek.
“Bátorság és gyakran lélekjelenlét kell ahhoz, hogy bízzunk az ösztöneinkben, és azok szerint cselekedjünk, elsősorban akkor, ha az értelem másik megoldást vár, vagy attól félünk, hogy csalódást okozunk másoknak a cselekedetünkkel.”
A nehezebb időszakot már maguk mögött tudhatják az Oroszlánok, mégsem érzik még az enyhülést, mert most igazából a hitük kerül próbatételre. Szeretnek irányítani, de igazából most nem az akaratukat kell a célért megmozgatniuk, inkább csak hinniük kell abban, hogy amit tesznek az jó. Anyagilag egy nagyobb kiadásra kell számítaniuk, egy idősebb rokon miatt.
“Ha nagy öröm ér minket, az egyúttal magában rejti a másoktól való elszigetelődés veszélyét is. Ezt önhittségnek is nevezzük, ami egy későbbi bukás kockázatával jár.”
Még mindig érzelmi alapon hoznak döntés a Szüzek, és ez a munkájukra is hatással lesz. Ezen a héten egy hirtelen változás mozdítja ki a komfort zónájukból a Szüzeket, ami a munkájukkal lesz kapcsolatos. De a héten történnek jó dolgok is, végre konkretizálhatnak egy fontos utazást és férfi rokonuk is pozitív döntést kap egy hivatalos üggyel kapcsolatosan.
“Aki a tartós boldogságot keresi, annak útja során szembe kell néznie azzal, ami elkedvetleníti, és meg kell tanulnia viszonyulni hozzá, mégpedig úgy, hogy ne is keresse a szenvedést, de ne is meneküljön tőle.”
Kisebb összetűzéseket hoz ez a hét, az amúgy kompromisszumra hajlamos Mérlegeknek. A héten nem hagyják magukat és a céljaikért akár a környezetükkel is képesek összeveszni. A párkapcsolatukban egy nyugalmasabb, szebb időszak kezdődik el. Így azok a Mérlegek akik egyedülállóak, azt vehetik észre, hogy már kapcsolatban élnek.
“A vereségek és kudarcok esetén nem szabad összetörnünk, hanem arra kell használnunk az esélyt, amelyet a győzelem és a siker éppúgy magában rejt, ahogy a vereség és a kudarc, hogy egy rajtunk túlmutató kvalitást fejlesztünk ki magunkban. Folyton felvetődik a kérdés: ki vagyok valójában? Kinek kötelezem el magam?”
A vágyaik a legerősebb mozgatórugójuk, most a Skorpióknak. A héten egy váratlan utazás is ezt szolgálja, így legalább elmenekülhetnek azok elől a dolgok elől amit nem tudnak irányítani. A héten egy férfi ismerősük okozhat csalódást a számukra, de később talán pont ez a személy okoz kellemes meglepetést is.
“A kölcsönös figyelem törvénye kimondja: akkor keltjük fel a másik figyelmét, ha bennünk magunkban izgalmat keltett a másik ember iránti figyelem.”
Érdekes és mély időszak ez a Nyilasok számára. Érzelmileg olyan mély dolgokat élhetnek most át, hogy még aludni is alig tudnak. Pedig a pihenés fontos, igaz az is ami a héten történik. A munkában a bőség időszaka jön el, új lehetőségekkel, legyenek kitartóak és hosszútávra tervezzenek.
“Fogadja el az egyéni sajátosságait! Bocsássa el minden elképzelését, kivetítését és vágyát, amelyek arra vonatkoznak, hogy miként kell viselkednie a másik embernek. Nem fog úgy viselkedni.”
A stabilitás és az anyagi javak időszaka jön el a bakok számára. Mégis a legtöbb dolog a felszín alatt zajlik most az életükbe. Most mozgalmasabbak lehetnek az álmaik, megérzéseik mint a valóság. de ne felejtsék el, hogy minden nagy dolog egy isteni gondolattal kezdődik el.
“A kreativitás az a képesség, hogy a gondolkodás eddigi keretein túlmenően gondolkozzunk, és felfedezzünk szokatlan, sőt néha zseniális megoldásokat.”
A hitük válik valósággá most a Vízöntők számára is. Így bármivel is szembesülnek a héten, tudniuk kell ők ezt hiszik magukról és a világról. Ez persze csak jót hozhat, főleg, hogy ez most olyan időszak a számukra ahol a személyiségük is változik és bármin fordíthatnak amin eddig nem sikerült az életükben.
“A fény szeretet nélkül keménnyé és dogmatikussá tesz minket. Csoda, ami körülöttünk történik, ha szeretni kezdjük a környezetünket és a többi embert, olyannak, amilyen.”
A karrierjük és a munkájuk most a legfontosabb a Halak számára. Most ezen a téren érhetnek el stabil változást, igaz ehhez sok energiát kell megmozgatniuk. A héten, férfi által anyagilag is gyarapodnak és lehetőségük lesz egy kisebb utazásra is.
“Ne terheld túl magad azzal, hogy elhamarkodottan akarsz szembenézni egy helyzettel, de állj készen arra, hogy egyedül irányíthasd a dolgokat.”
Készítette: Palotay Enikő