“Csak a betegség után értettem meg, milyen fontos, hogy igent mondjunk a tulajdon sorsunkra.
Mert ilyen módon jön létre egy olyan én, amely akkor sem vall kudarcot, hogyha fölfoghatatlan dolog történik vele.
Olyan én, amelyik kitart, elviseli az igazságot és megbirkózik a világgal meg a sorssal. Akkor még a vereségből is győzelem kovácsolható.
Semmi sem kuszálódik össze – sem kint, sem bent; a tulajdon folytonosságunk ugyanis helyt állt az élet és az idő áradatával szemben.
De ez csakis akkor történik így, ha az ember nem avatkozik bele tolakodóan a sors terveibe.” (Carl Gustav Jung)
Készítette: Palotay Enikő
Kissé türelmetlennek most a Kosok is, így eléggé megfontolatlan lépésekre szánják magukat, persze ezt könnyen tudják orvosolni ha elszámolnak 1000-ig egy fontos döntés előtt. A munkahelyükön lesznek kedvező változások, ámbár most még ezt is nehezen élik meg e jegy szülöttei. A hétvége felé utazhatnak és ez talán elvonja a figyelmüket a kialakult eseményekről.
Egy szerencsésebb időszak kezdődik a Bikák életében. Hajlamosak túl sokat foglalkozni azzal kinek mi a véleménye önökről. Pedig igazából most választaniuk kell a család és a munka között.
A családjukon belül férfi rokonra kell oda figyelniük, mert vele kapcsolatosan történnek események. Anyagilag ez egy könnyebb időszak igaz a nyaralás még odébb van.
Nehéz időszakon vannak túl az Ikrek, de persze ez nem azt jelenti, hogy minden rendben lenne körülöttük. Fontos, hogy reálisan ítéljék meg mit is akarnak és tartsanak ki mellette. A héten a munkájukban várható változás, ami hosszú időre meghatározza a dolgokat. És az anyagiak terén ugyan ötletesek, de hajlamosak a túlköltekezésre.
Ez a hét jót is rosszat is tartogat a Rákok számára. Egy fontos ügyben születik a héten döntés az életükbe, ami hosszú időre hoz változás a számukra. Szerencsére igazi társakat kapnak terveik megvalósításához és az élet is azt igazolja jó helyen vannak. Egy közeli rokonuk vagy esetleg saját egészségük miatt picit azért aggódhatnak, mert épp valami kialakulóban van ezen a téren az életükben.
Most csupa olyan esemény történik az Oroszlánok életébe, ami elhozza a félelmeiket. Ezeket hívjuk személyiség fejlesztő időszakoknak. De ha túl vannak az első sokkon, előtérbe kerül a problémamegoldó képességük és rögtön megvan a megoldás. A gond csak ott van, hogy túl türelmetlennek, és ez olykor a szeretteikkel való kommunikáción látszik a legjobban.
Alapvetően jól alakulnak a dolgaik most a Szüzeknek, de fontos, hogy ne foglalkozzanak a környezetük véleményével és lássak, hogy minden értük van és nem ellenük. Kisebb viták adódhatnak a munkájuk során, de ez lehet az ellentétes érdekek ütközése is. Most képesek egyszerre több dologgal is foglalkozni, és ezt persze a főnökség jó szemmel nézik.
Ez a hét vegyes eseményeket hozhat a Mérlegek számára. Fontos számukra a biztonság és erősen szeretnék birtokolni amijük van. De sajnos mégis ez a hét az elengedésről szól, és ez a kapcsolataikra is igaz. Mindent meg akarnak szépíteni, de valahogy falakba ütköznek a megvalósítás terén és ez felerősíti a magány érzésüket, amit meg nehezen viselnek. Egy olyan információ birtokába juthatnak valakiről, ami más megvilágításba helyezi a dolgaikat. Fontos, hogy megnézzék kibe is bíznak igazán.
A társulásaiban szerencsés időszak ez most a Skorpiók életében. De az áldozat hozataltól nem menekülnek meg. Anyagilag is érinti a most kialakult helyzet a Skorpiókat és egy nagyobb kiadásra kell számítaniuk, ami felerősíti a félelmeiket, igaz megtalálják a megfelelő személyt aki tudásával a segítségükre siet. A héten egy titokra is fény derül, ez más megvilágításba helyezi a történéseket.
A Nyilasok életében kissé kuszán alakulnak most a dolgok. Áldozatot kell hozniuk egy férfiért és nem igazán tudják, mi lesz a jövőben. Kissé bizonytalannak érzik a dolgaikat és ez a munkára is érvényes. Most inkább a családra kéne koncentrálniuk, de ehelyett a munkára figyelnek. Az erős félelmeiket később majd átváltja a bizalom, mert hamarosan jelet kapnak, hogy igenis jó irányba tartanak.
Az aratás időszaka jön el a Bakok számára. Mindazért amiért az ezt megelőző hónapokban dolgoztak az most beérni látszik és ez az anyagiakra és a szakmai emelkedésre is igaz. Persze a vágyaik a még többet akar, ráadásul a félelmeik is erősek és néha úgy érzik nem teljesülnek a vágyaik. Ebben csak most az a furcsa, hogy pont annak a közepén vannak, hogy teljesüljön, szóval kitartás. A párkapcsolatukban nem látnak tisztán, és ez okozz némi nehézséget, de a türelem, erre is megoldás.
Az emberi kapcsolataikon van most is még a hangsúly a Vízöntők életébe. Új társulást és barátságot hozhat számukra ez az időszak, ami kapcsolatos lesz a munkájukkal is. Könnyebben teljesülnek ezáltal most a vágyaik is. A munkahelyükön nem látnak még tisztán mis is történik, de most egy könnyedebb, lazább időszakuk van, ezt használják ki. Egy külföldi utazással kapcsolatosan a héten, több információhoz jutnak, de az is lehet, ez meglepiként éri most önöket.
A Halak állandóan a jövőn agyalnak, néha még pihenni sem tudnak tőle. Túlságosan arra törekszenek, hogy minden tökéletes legyen és próbálják racionalizálni a dolgaikat. Ez a hónap anyagilag hoz számukra könnyebbséget. De valamiért mégis férfi által többlet kiadásuk lesz. A munkájukban most egy női segítőjük lesz, akire számíthatnak minden helyzetben.
Készítette: Palotay Enikő