“Amit a felsőbbrendű ember keres, önmagában találja meg, amit a kis ember keres, másokban találja meg.” (Konfociusz)
Készítette: Palotay Enikő
Érdekes hetük lesz a Kosoknak. Egyrészről utazással teli és még olyan dolog is napfényre kerülhet, amit eddig titok övezett. Nagyon erős bennük most az, hogy azt a látszatott keltsék, mintha minden rendben lenne velük, de belül azért őrlődnek bizonyos félelmek hatására. Szerencsére sok barát segít feloldani azt a görcsöt, amit egyedül most sokkal nehezebb lenne, e jegy szülötteinek.
A Bikáknak igazán jól alakul a hetük. Erős bennük az önérvényesítési vagy és ezt a munkájukban most ki is élhetik. Persze igyekszenek úgy irányítani a dolgokat, hogy azért azokra a dolgokra is jusson idő, ami a kényelmüket szolgálja. A karrierjük most fellendül és egy új pozíciót is hozhat számukra ez, ami ugyan több felelősséggel jár, de az elismerés sem marad el.
Az Ikrek is érzik a tavaszt, minden egyes napsütéses órával erősebbnek érzik most magukat. Nagyon erős a belső késztetésük, hogy minden körülmény ellenére boldogok lesznek. Azért persze a feladataikat sem hanyagolják el. Ez a hét hozhat számukra utazást, ami ugyan a munkáról fog szólni, mégis egy igazi élmény lesz a számukra. A héten egy női rokon segíti az anyagi helyzetüket kicsit javítani.
Sokat agyalnak most a Rákok, vagy a múltban vannak, vagy a jövőt tervezik, de a jelenben ritkán időznek. Hajlamosak túl kritikusak, lenni önmagukkal is, de persze ezt a környezetüknek nem mutatják kis, de észrevesznek jelentéktelen dolgokat másokban is. Ez persze jó is tud lenni, mert most nagyon alaposan végzik a munkájukat. Sajnos a héten egy férfi által kisebb anyagi kár éri önöket, de ez inkább egy múltból visszatért dolog lehet, hogy olyanban bíznak, meg aki előtte már csalódást okozott.
Túl nagy hangsúlyt kap a héten az Oroszlánok életében a párjuk. Talán azért is van ez így, mert a kedvesük járja a maga útját és nehezen viselik e jegy szülöttei, ha háttérbe szorulnak pl. a munkával szemben. Egy nő által új lehetőség lép az életükbe, ami a tanulást is magával hozza, bátran mondjanak igent erre a dologra. Most minden társulás kedvező, mert kellően rugalmasan igazodnak az eseményekhez
A munkájukban még mindig tart a változás a Szüzek életében és ez hozhat némi konfliktust a héten. De más területen viszont igazán kezdik magukat magabiztosnak érezni. Persze azért ne akarjanak mindent maguk irányítani, inkább csak hagyják sodortatni magukat az eseményekkel. Ezen a héten egy külföldi úttal kapcsolatos infót is kaphatnak.
Néhány dologban korlátozva érzik magukat most a Mérlegek és ez a munkájukra is hatással van. Nehéz időkben, inkább magunkba lelhetünk nyugalomra és ezt kell talán most megtanulniuk a Mérlegeknek. A családjukon belül egy fiatal női rokon tanulmányai kötik le a figyelmüket, lehet, hogy most önöknek kell támogatniuk, türelmes kedvességükkel.
Zavarosak most a Skorpiók vágyaik. Nehezen tudnak dűlőre jutni mit is akarnak igazán, mert ha megkapják, amire vágynak, már nem is annyira izgalmas, de ha nem kapják meg rögtön, akkor viszont nincs türelmük kivárni, amíg jobb lesz. A héten egy társulás hoz pénzt a számukra, de az élet az anyagiakon keresztül új leckét is tartogat a számukra.
A családé a főszerep a Nyilasok életében. Lehet, hogy már rájöttek mi is a fontos és talán a héten nem zárkóznak be a kis kagylójukba, ha lépni kell a szeretteikért. A párkapcsolatuk is nagy hangsúlyt kap, igaz itt lesznek nehézségek, de nem mindig a könnyű út a jó út. A nehézségek összekovácsolják az embereket és erősebb lesz, ami gyenge volt. Ha eddig a szinglik táborát gyarapították, most berobbanhat valaki az életükbe, akinek nem érdemes ellenállni.
Igazi fellendülés várható a héten a Bakok életében. A vágyaik teljesítésében is „felsőbb” támogatóra találnak, mintha az égiek is most önök mellé állnának, hogy megkapják azt, amire vágynak. Egy nyilvános szereplés is sikerrel végződik, de új embereket is megismerhetnek a héten. Egy utazással kapcsolatosan kapnak információt, aminek nagyon fognak örülni.
Egy visszatérő gonddal kell a Vízöntőknek megküzdeniük, és ez kapcsolatos férfival és ingatlannal is. Az anyagi helyzetükben is változás várható, igaz ez nem várt forrásból érkezik és valamiféle áldozatot is kell hozniuk érte. Nagy erős most a makacsságuk is, így a környezetüknek nehéz meggyőzni önöket, ha valamit nem jól látnak. Kedvez az időszak nőkkel való üzleti társulásnak. De a férfiakkal való társulás nehézséget tartogat most.
A Halak gyakran érzik úgy mostanában, hogy nekik van igazuk. És csak az a jó út, amit ők gondolnak és ezt a hozzátartozóikkal is érzékeltetik. Most nem tudnak észrevétlenek, lenni, mert sok szál fut össze a kezükben, egy ingatlannal kapcsolatos ügyintézés is pont most zajlik. Próbáljanak mégis a háttérbe maradni, mert a szerénységnél nincs szebb és az emberi értékeik úgyis önmagukért beszélnek.
Készítette: Palotay Enikő