Want create site? Find Free WordPress Themes and plugins.

“A szabadság megadja a lehetőséget, hogy akár az állatok szintje alá zuhanj, akár az angyalok fölé szárnyalj. A szabadság létra. Egyik vége a pokolba nyúlik alá, a másik az égbe fel. Ugyanaz a létra; te döntöd el, hogy melyik irányban indulsz el rajta.” (Osho)

Készítette: Palotay Enikő

kos
Bizonyos dolgok változnak a kosok életében is, és ilyen például a munkájuk is. Lehet, hogy először megijednek a feladattól ami most megtalálja önöket, de később rájönnek ez pont a legjobb ami történhet. Ez érvényes akkor is ha pont most veszítik el a munkahelyüket, mert a nagy szabadságvágyukat végre megélhetik más területen. A héten külföldre is utazhatnak, ami egy nagy baráti összejövetelt is eredményezhet.

bika
A Bikáknak is fontos időszak kezdődik a héten, a főszerepé a család lesz. Itt számíthatnak tartós változásokra, és most nekik is aktívan ki kell venniük a részük a dolgokból. Ki kell lépniük a komfort zónájukból, hogy új dolgokat próbáljanak meg, mert ami most zajlik körülöttük akár még figyelmeztetés is lehet a jövőre. Fontos, hogy őszintén elmondják mit látnak gondnak, problémának.

ikrek
Szerencsés időszak kezdődik most az Ikrek életébe, talán több szabad idejük is lesz. A héten egy kisebb belföldi úton is részt vesznek És igaz, hogy olykor úgy érzik nehezen érti meg a világ a vágyaikat, de gondoljanak csak bele, még önök sem tudják igazán mit és hogyan akarnak.

rak
Igazán jó időszakot hoz a július a Rákok számára, előtérbe kerül minden kapcsolatuk, de legfőképp a párkapcsolatukon lesz a hangsúly. Végre megélhetik a harmóniát ezen a téren is. Anyagi szempontból is előnyös lesz mert egy társulás nővel jelentős anyagi növekedést hoz el a számukra. Pedig a héten igazán tehernek érzik majd minden olyan tevékenységet ami a szabadságukat korlátozza. Egyszóval esemény dús hétnek néznek elébe a Rákok.

oroszlan
Össze kuszálódnak a dolgok most az Oroszlánok körül. Úgy érzik csak nekik lehet igazuk és ez egy belső ellentmondást hoz létre, mert úgy érzik akkor másnak nincs. Nagy szabadságvágy is dúl most bennük, és ez néha összetűzéshez is vezethet a környezetükkel. De ne feledjék a dolgokat nem lehet átugorni és máshonnan folytatni, ami van fontos része az életüknek és meg kell fejteni miért van ott

szuz
A héten a Szüzek életében végre olyan dologban várható fordulat amire régóta vártak. Ez a konkrét történés a családi életükben is fontos lesz, persze inkább arról lesz szó, hogy kiderülnek dolgok amiben tisztán láthatnak majd. Sokat agyalnak mostanában, de nem tudnak túl objektívek lenni, mert a félelmeik elhomályosítják a tisztánlátásuk. Minden jól alakul majd, meglátják, mind a jogi dolog, mind az anyagi helyzetük, csak legyenek türelmesek. Ez a párkapcsolatra is vonatkozik.

merleg
Ez az időszak a Mérlegek életében az utazással lesz kapcsolatos, igazán élvezhetik a nyarat még ha olykor a családi dolgaik elvonják is a figyelmet az élet napos oldaláról. A családjukban férfi rokonnal kapcsolatosan történhetnek események, amik remélhetőleg hamar megoldódik majd. Anyagilag viszont kedvező időszak ez a számukra és még egy új társulás is létre jöhet az életükben.

skorpio
A fényt és mélységet élik meg most a Skorpiók. Az egyik oldalt megélik, hogy az álmaik megvalósuljanak, de a másik oldalt megtapasztalják azt, hogy milyen ha ellenük fordulnak a dolgok vagy emberek, a héten csalódniuk kell egy férfi ismerősükben. Ez azért van így, hogy ne csak a fellegekben járjanak és igenis legyenek a jelenben. „Veszélyes a boldogság: az ember túl hamar érzi magát biztonságban. „

nyilas
A munkahelyén kell változásra számítaniuk a Nyilasoknak. Nem áll messze tőlük kiállni az igazukért és ezt most meg is kell tenniük. Persze a legjobb ha ezt úgy teszik, hogy mások érdekeit is szem előtt tartják. Vigyázzanak jobban most az egészségükre, mert ami pici gondnak indul takarhat később nagy problémát is.

bak
Szakmai emelkedést hoz ez az időszak a Bakok életében amibe az új kapcsolatok építése épp úgy bele tartozik mint az anyagi növekedés. Néha úgy érezhetik távol kerülnek a vágyaiktól, pedig pont most tudják a mélység megélésével végleg megoldani ami eddig nehéz volt. Egy idősebb férfi rokonuk van bajban, talán épp egy betegség kapcsán, jobb oda figyelni az ilyesmire.

vizonto
Alapvetően kettős játékot űznek most a vízöntők, teljesen más arcukat mutatják a külvilágnak és más zajlik mélyen belül bennük. Rendet kell tenniük maguk körül, de még nem tudják pontosan hogyan is tegyék azt meg. A héten még sok minden tisztázódik és talán így a döntés is könnyebb lesz.

halak
A családi dolgaik kötik le a legjobban most a Halakat, nem látnak bizonyos dolgokban tisztán, szeretik ők irányítani a dolgokat, de olykor a túl sok feladat miatt áldozatnak érzik magukat. Elfelejtik miről is szól az élet. „Az embernek szüksége van arra, hogy fontos legyen. Ez az egyik legalapvetőbb emberi igény. Ha valakivel nem törődnek, annak az élete hanyatlásnak indul. Ha nem érzi, hogy fontos valakinek – legalább egyvalakinek -, akkor az egész élete jelentéktelenné válik. Ezért a szeretet a lehető legjobb terápia.”
Osho

Készítette: Palotay Enikő

Did you find apk for android? You can find new Free Android Games and apps.