Heti Horoszkóp 2017.Augusztus 7-től 13-ig!!

“Tetteidnek lényedből kell fakadniuk. Ne a cselekedeteidet próbáld módosítani vagy kijavítani – lényedben kell átalakulnod. A valódi érték nem azon múlik, hogy mit teszel, hanem azon, hogy ki vagy.” (Osho) “Legyőzni önmagunkat, barátom, minden győzelem között az első és a legszebb, viszont gyengének bizonyulni önmagunkkal szemben minden vereség között a legrútabb és a leghitványabb. Ez…

Heti Horoszkóp 2017. Július 31-től Augusztus 6-ig!!

“Tudásban gyarapodtunk, de nem bölcsességben.” (C.G.Jung) Készítette: Palotay Enikő Érdekes időszakon mennek át most a kosok, ez a nyár jelentőség teljesnek bizonyul a személyiségük szempontjából, mert sok mindent már másként látnak mint pár hónapja. Talán már kissé óvatosabbak is kezdenek lenni, főleg ami az érzelmeiket és kapcsolataikat jelenti. Az biztos, hogy a héten egy titokra…

Heti Horoszkóp 2017. Június 17-23-ig!!

“Nem hibáztatok senkit és semmit a helyzetemért – még magamat sem. Azt is tudom, hogy minden probléma álcázott lehetőség, és ez a készenlét a lehetőségekre, képessé tesz a pillanat megragadására és a helyzet jobbra fordítására.” (Deepak Chopra) Készítette: Palotay Enikő Most a Kosok élete kissé nyugodtabb, igaz ez csak a látszat. Minél több az elfoglaltságuk…

Heti Horoszkóp 2017. Július 10-től 16-ig!!

“Csak a betegség után értettem meg, milyen fontos, hogy igent mondjunk a tulajdon sorsunkra. Mert ilyen módon jön létre egy olyan én, amely akkor sem vall kudarcot, hogyha fölfoghatatlan dolog történik vele. Olyan én, amelyik kitart, elviseli az igazságot és megbirkózik a világgal meg a sorssal. Akkor még a vereségből is győzelem kovácsolható. Semmi sem…

Heti Horoszkóp 2017.Július 3-tól 9-ig!!!

“A szabadság megadja a lehetőséget, hogy akár az állatok szintje alá zuhanj, akár az angyalok fölé szárnyalj. A szabadság létra. Egyik vége a pokolba nyúlik alá, a másik az égbe fel. Ugyanaz a létra; te döntöd el, hogy melyik irányban indulsz el rajta.” (Osho) Készítette: Palotay Enikő Bizonyos dolgok változnak a kosok életében is, és…

Heti Horoszkóp 2017.Június 12-től 18-ig!!

“Egyike az elme nagy ellentmondásainak: bármi, amit elérsz, idővel unalmassá válik, és bármi, amit nem érsz el, kívánatos marad.” (Osho) “Azt mondod: “Szerelmes vagyok és sokat szenvedek…” Te áldott vagy. Valójában azok a szerencsétlen emberek, akik sosem voltak szerelmesek, és sosem szenvedtek. Ők egyáltalán nem is éltek. Szerelmesnek lenni és szenvedni tőle: ez a helyes…

Heti Horoszkóp 2017.Június 5-től 11-ig!!

“Nem a nő vagy a férfi a lényeg, hanem a szeretet. Mindenben, amit szeretsz: Istent szereted. A szeretet az ego oldószere; a szeretet a legtermészetesebb forrás az isteni felé, és bármely irányból megtörténhet. Az alapvető kulcs: engedj a másiknak szabad utat, engedd be a szívedbe, a tudatodba, lelked legmélyébe.” (Osho) “Szeress és szeress még mélyebben!…

Heti Horoszkóp 2017.Május 29-től Június 4-ig!!

“Amilyen önmagadhoz vagy, olyan leszel másokhoz is. Ha szereted önmagad, másokat is szeretni fogsz. Ha képes vagy áradni a saját lényeddel, a kapcsolataidban is képes leszel áradni. Ha belül megfagytál, kívül is fagyott leszel.” (Osho) Készítette: Palotay Enikő Nővel kapcsolatos anyagi nehézséget hoz ez a hét a Kosok számára. Most tényleg meg kell mutatniuk a…

Heti Horoszkóp! 2017.Május 22-től 28-ig!!

“Ami fontos, azt csöndesen ébren kell tartani magunkban napról napra; egy pillanatra sem szabad elengedni. Egy napon valóság lesz.” (Popper Péter) Készítette: Palotay Enikő Sok áldozatot kell most hozniuk a Kosoknak és ez most az anyagiakon is látszik. Lehet, hogy egy közeli rokon betegsége miatt kell, terveiket újra gondolniuk. Ezzel kapcsolatos lehet a közel jövőben…

Heti Horoszkóp 2017.Május 15-től 21-ig!!

Készítette: Palotay Enikő A Kosok utazni fognak a héten, ennek több oka is lehet. Egyrészről egy kis pihenés is lehet a cél, de az is lehet, hogy segíteniük kell, egy közeli hozzátartozójuknak. A héten vigyázzanak, hogy ne keveredjenek vitába senkivel, mert most hajlamosak úgy gondolni, hogy az igazság a Kosok oldalán van. A Bikáknak egy…